Előszó

Biciklit felújítani jó dolog, még akkor is, ha olykor a keserve több, nem az öröme az embernek. Biciklit felújítani jó dolog, akkor is, ha észnél kell lenni a megmentendő és kidobandó arányainak felmérésekor. Felújítani jó dolog - nem nevezném restaurálásnak, amit csinálunk; az egy másik, vágyaink tárgyát képező műfaj: annak szenvedélyből érdemes csak nekifogni, mert egyébként nem éri meg. Felújítani jó - különösen annak, aki húsz éve a nyálát csorgatta azokért a csodákért, a kor színvonalának csúcsaiért, amit most elérhető áron megszerezhet és babrálhat vele. Nézzétek meg it, az oldalsávban a retrobringa.hu-t, látható a babra-munka számos eredménye - kerékpárt felújítani jó dolog. Még ha néha el is mereng az ember egy-egy mai csúcsmodell láttán, a használhatóság tekintetében ezek a 15-25 éves cangák vígan állják az összehasonlítást. Van stílusuk, kisebb-nagyobb kopásaik, ütődéseik ellenére is nagyon szépek tudnak lenni, és van élettartamuk - azért jóval tovább tart egy klasszikus méretezésű hajtás, mint egy ultrakönnyített-vékonyított egy-szezonra-kitalált mai. Persze ezzel jár, hogy van súlyuk is például.

Teljesen más tészta viszont az egyedi kerékpár. Öszehasonlíthatatlanul több munka van vele,komoly szakértelmi többletet feltételez és/vagy vastagabb pénztárcát. Avagy essünk neki, aztán nézzük, mire megyünk?

A kapóra jött kényszer esete

Itt látható eza remek bicaj, bcsületes nevén a Taifun Spider "for cool guys".  Körülbelül 1997-1998 táján gyárthatták, Altus szett volt rajta (Sheldon szerint a sokat szolgált 200 GS szettet váltotta a hierarchiában). Eredetileg kezdeni akartunk volna vele valamit - mondjuk a szokásosat: kis hibáival együtt mentsük meg-javítsuk fel az eredeti fényezést, cseréljük, ami cserére érett, maradjon, ami arra érdemes...

Viszont a gépezet kint rohadt úgy minimum egy évtizedet egy lomisnál, minek által az üléscső simán kinevette a  nagysatu-csőfogó-csavarlazító triót, a monoblokk  úgy belerohadt, hogy amikor Pisti megpróbálta kivenni (párhuzamszorítóval fixált monoblokk szerszámmal és  egy méteres erőkarral), a szerszámot nyalta el, így a monoblokk is csatlakozott a "kárörvendő alkatrészek" sorához.

Sok választás nem maradt, a szerkezet kiutazott Madár műhelyébe, ahol a lánghegesztő és satu - áldott hőtágulás - no meg a négy erős kéz csak kibűvölte-barmolta a monoblokkot, meg az üléscsövet, azért ez nagyon kemény menet volt így is, a jobb oldali monoblokk-menet harmadáig össze volt rohadva az aluval, nem sok maradt ott a menetből.

Nos, amint a képen is remekül látható, ezek után fel sem merült, hogy eredeti állapotába állítsuk vissza.

Tervezgetés, álmodozás, aztán bele a közepébe

Jó ideje gondolkozom egy "téli kerékpár" beszerzésén, amihez aztán komoly lökést adott a múlt tél. A saját nap-mint-napi gépem hajtását minden alkalommal felzabálta eddig is a latyak-só-kenőanyag kombináció, minden tisztogatás ellenére. De most először kicsit keményebben megnyúzta a gépet a téli körülöttes: jégborda hajlította törte a váltót, kipottyant az alsó láncvezetőkerék belőle, stb. Úgyhogy azzal álltam Pistinek, mi lenne, ha építenénk egy nem túl erőszakos áttételű, burkolt láncú, ócsó gépet télire.

Közben ő is álmodozott erről-arról, más vonalon: fényezéseket tervezett, vázfestők munkáit nézegette, és a fejébe vette, hogy újra előveszi a rég felhagyott, több, mint húsz éves "fújkálós" hobbiját, a saját - és remélhetőleg mások - örömére. A két dolog között azért nincs teljes átfedés: az én "téli tank" elképzelésem, és egy gép, amit akármennyire is költséghatékonyan rakunk össze, csak a szívügyünk, hiszen rólunk állít ki bizonyítványt.

Nem kevés estén keresztül agyaltunk ezen, míg aztán barátom úgy döntött, legyen a kísérlet alanya a Taifun. Az egysebihez felesleges váltó-bovden vezetőket kézi fűrésszel és reszelővel magunk távolítottuk el, aztán a letisztultság egy magasabb foka kedvéért már Pajti bácsi forrasztotta át a fékbovden-szemeket hármasról szimplára és ő vágta újra a jobb oldali középcsapágy behalt menetét. Ezen kívül már csak a festékeltávolítást végezték bérmunkában (szemcseszórás fémszemcsével), a szemcsék kiimádkozása a váz kis lyukain át, a zsírtalanítás már ismét Pisti melója volt, és ő szórta meg a vázat a 2 komponensű szórógittel is.

Ezután le lett fújva kétkomponensű, alumínium pigmenttel kevert autolakkal,  és kiválasztottunk egy szerintem megfelelőképp hideg metálkéket. Elmerengtünk a kézi festésen, alkottunk is vicceset egy villán, de mivel nekem csak egy szemem van, nem megy a fókuszálás - akkor se mondok le róla, növesztek egy szemet, vagy megnyitom a harmadikat, de előbb vagy utóbb vázat fogok pacsmagolni,

mindenesetre ez még nem az a minőség, amivel érdemes lenne játszani - főleg nem az előzetes elképzelések fényében :), marad tehát a maszkolás, fújás. Rajzolgattam ezt-azt papíron, nézegettük a klasszikus, festett vázakat - Pistinek van egy Skolnyikja, a két színnel festett, klasszikus mintával -, gondolkodunk matricán, esetleg matricán lakk alá - pokolira kíváncsi leszek, mi valósul meg belőle.

Ilyesmi kerülne pl. a homlokcsőre, vázra, ilyesmi lenne a logó... azaz a vázlatokból kiformált pontosabb rajzi verzió, ami már alkalmas arra, hogy maszkolófóliából kivágjuk:

további képek nézhetők meg itt.

Jó tekerést!

Shizoo