Pistinek karácsonyi ajándékul



A vén zenemester egyre többet él,
lassan tanulja meg, hogy melyik út mit ér,
mi ütemet dobog a kockakőtusa,
miféle dallamot a kátyúk ritmusa,

a fokozatok diktálta könnyű tempót -
városára mind jobban figyelmes:
lesi, hogyan fűzi, aki él
önmagát e térnyílt órajelhez.

Kész izgalom, zene! kész dallam, fémes íz!
Minden határain feszül meg, tettre kész -
az izmok úgy feszülnek, mint egykori szerelmek
mentén a már nem várt kielégülés.

és dallama a dalhoz lassúdad vénedőn
lámpa ritmusával lüktet az időn -
lámpától a lámpa így ad dallamot,
észre sem veszem és immár dúdolok...

De észrevette azt is: tempóérzete
bizonytalan és önkényes. Olykor bíz a város
kénytelen e téli esteken
ütemet találni szíve ritmusához.

 Néhány éve egy internetes apróhirdető portálon egy bicajnepper az alábbi szöveggel próbált szabadulni portékájától: "Ha valaki nem tudná, több ezer márkát kértek annak idején egy ilyenért!" A szóban forgó tárgy egy Kuwahara Pacer volt, pontosabban ez:

A legtöbben valószínűleg gyorsan tovább lapoztak, mosolyogva az eladó "behúzós trükkjén", az én emlékezetemben viszont még élénken élt a márka, húsz évvel ezelőtt csorgattuk a nyálunkat az azóta felnőtt korba lépett német BIKE magazin hasábjain látott modellekre.

És különben is, emlékszik valaki az ET-re?

http://milleroutdoortheatre.com/attachments/wysiwyg/9/Rotator_ET.jpg

Na, az ott egy Kuwi.

Pont egy trekkinget kerestem az asszonynak, így aztán hamar megalkudtunk az illető úriemberrel, bár arról elfelejtett említést tenni, hogy egy sebességes láncot szerelt sebtiben a gépre, ezért kipróbálni sem tudtuk. Szerencsére egyéb barmolás nem volt a gépen. 

Azóta a bicaj feleségem kedvencévé vált, köszönik szépen, jól vannak, ezzel itt véget is érhetne a történet, ám tavaly karácsonykor, amikor minden más jóérzésű ember a csillagszórók fára helyezésével foglalkozott, én ismét kerékpárhirdetéseket bújtam a neten. És egyszer csak ott volt:

 (Persze, azért nem így nézett ki, de mivel ez a munkám, megszépült).Mindenesetre nagyon gyorsan megvettem, és már láttam, ahogy együtt suhan a család két Kuwaharán, teljes az idill. A kerékpár hamarosan megérkezett, természetesen ezt is postán küldték el, kipróbálni csak utána lehetett. Bizony, akárhogy feszültem rajta, hamar kiderült, hogy kb. húsz centiméterrel vagyok magasabb, mint akire a kerékpárt szabhatták. Ezt a frigyet már stucni cserével, egyéb változtatásokkal sem érdemes erőltetni.

A fenti csalódás ellenére-a kedves családom hallgatólagos beleegyezésével-hetekig a konyhában volt "kiállítva" a bicaj, mert nehezen tudtam betelni vele. Nem sokkal ezelőtt betoppant a műhelybe egy viszonylag alacsony úriember, aki hasonló gépet keresett. Természetesen azonnal ezt ajánlottam. A szín persze problémát jelentett, valamiért nagyon erőltették a japánok ezt a harsány cikláment, de ahogy elbeszélgettünk a belbecsről, nem lehetett kérdéses a választás. Így aztán nem sokáig volt nálam ez a csoda, irígylem az új tulajt : ).

További képek itt láthatók: http://indafoto.hu/retrobringa/kuwahara_pacer

Az álompáros tehát maradt továbbra is Jolie és Pitt, de remélem, egyszer feltűnik valahol az én saját, külön bejáratú Kuwahara Pacerem is, és akkor mi jövünk...

Tegnap este kilenckor ismét összejöttünk, hogy végre kiszedjük azt a nyamvadt csavart. Sikerrel jártunk! Ehhez azonban a Rahsol fél colos crowa szükségeltetett, plusz Zoli orkot megszégyenítő ereje.

A csavar beletörhet ilyenkor, 12,9-es keménységű helyett használnak 10.9, elvetemültebb gyártók 8,8-as csavart is. Ezután következett a monoblokk, és az e-type átdobó kiszedése, ha ez is megvan, végre jöhet a homokfúvatás, szinterezés.Szerencsére az előbb használt crowa szépen kapcsolható a gyári monoblokk kiszedő szerszám erre a célra kiképzett vájatába, így egy rendkívül hatékony egység jön létre. Elmondható, hogy még a professzionális kerékpárszerelő szerszámok is rendelkeznek egy hátránnyal a miénkkel szemben:könnyen kifordulnak a monoblokkból, ilyenkor lepattanhat a szerszám edzett anyaga. Ezért javaslom ezt a verziót:

Itt rögtön hőlégfúvóval kezdtünk, és amikor a monoblokk égő zsírjának füstje átláthatatlanná tette a műhelyt, sűrű köhécselés közepette nekifeszültünk. Nyertünk, mindkét csésze gond nélkül kijött.

Teljesen szétszedtük a gépet, jöhet a RAL színskála, vajon milyen színben tetszene a hölgyek legnagyobb százalékának? Remélem, találunk valami csinos kombinációt...

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Bő egy év eltelt, mióta bármi is történt szegény munkadarabunkkal. A szinterezők  összekeverték a színeket, így a választott sárga helyett kaptunk egy sötétbézs vázat, először kicsit gondban voltam a folytatással. Végül sikerült egy elfogadható befejezést összehozni.

Van némi tiltott gyümölcs jellege a sorozatbambulásnak, ha nagyjából értelmes embernek tartja valaki magát. Nem beszélve róla, hogy haza kell érni hozzá időben. Pisti mostanában mégis rászokott az Autókereskedőkre, ennek gyakorlati haszna is lett a napokban .

A mi kis Scottunk pedáljai ugyanis sehogy nem akartak lejönni, hiába kínlódtunk ketten velük, igaz, csak a béta szerszámkészlet állt rendelkezésre:

Az öreg motoros, a 15-ös "precíziós" villáskulcs átfordult a pedálon, majd követte őt a szélesebb pofájú változat, a tajvani LIFU pedálkulcs pedig szintén átugrott, a dolog úgy állt, hogy a pedálokat nem tudjuk roncsolás mentesen eltávolítani, hiába is fújkáltuk csavarlazítóval.

Ekkor ugrott be az alábbi jelenet, az említett sorozat egy epizódjából:

 Edd China lánghegesztővel való durva hevítés után fújt a tűzforró felületekre csavarlazítót - hatalmas füsttel járó akció, de a csavarok utána szépen lejöttek. Nekünk csupán hőlégfúvó állt rendelkezésünkre, de gondoltunk egyet, és lemásoltuk a műveletet. A pedálokat ezt követően ki tudtuk tekerni, igaz, az első megindítás nagyon nehéz volt.

Szerintünk a felmelegített felületre fújt csavarlazító a titok, hiszen az egyszer már átfordult kulcs képes volt megindítani a csavart. Valószínű, hogy a kúszóolaj rövidebb idő alatt képes mélyre hatolni, ha az alkatrészek néhány száz fokra vannak hevítve.

Ezért érdemes ilyesmit nézni, mert olykor rendkívül használható ötletekkel ajándékozhat meg. Persze sorozatja válogatja, mennyi ocsú közül kell kiválogatni a búzát...

A legutóbbi fejlemény, hogy ugyanez a módszer eddig kevésnek bizonyul a jobb oldali hajtómű csavar esetében, pedig már kétszer nekiestünk. Könnyen lehet, hogy bele fog szakadni a tengelybe a csavar, ezért most türelmesen, naponta adagoljuk neki a folyadékot.

  Igen, ez Scott. Régi, kopott, berohadt, éppen semmi nem működik rajta, de ez egy Scott. Egy Scott Oakland, női bicaj a kilencvenes évek második feléből, valahol a citybike és az MTB határán. A cégnél mindig kényesek voltak a külcsínre, hovatovább a Scott vezetése számára igen fontos, hogy az aktuális design trendeket meghatározó néhány legfontosabb factory közt bérelt helyük legyen. Ez a gép a már-már védjegyükké vált metál-narancsos-bronz árnyalatban pompázik, finom kis mintával a felső csőn, melyen a szigorúbb szemlélő tekintete is akadálymentesen siklik tovább. Ritka öröm ez, mert  valahogy szinte soha nem sikerülnek a kis "ilyen-olyan" nonfiguratív díszítő elemek egy kevésbé ügyes dizájner gárdával ügyködő márkánál, és bizony azokkal lehet, és lehetett mindig is Dunát rekeszteni. A kis motívum a fényezéssel együtt hamarosan a feledés homályába vész, mert nagyon kopott, csúnya, elkerülhetetlen az átfestés. Ekkor lép a munka a legizgalmasabb szakaszába, meg kell álmodni, miként lesz a bicaj költséghatékonyan, mégis szemet gyönyörködtető, igényes formában megújult darab. A cél az, hogy az elkészült gép látványa pulzusszám emelkedést generáljon a potenciális vásárlónak számító hölgyek körében. Azonban ez még távoli, előtte szét kell szedni apró darabokra, s mint a következő írásból kiderül, a folyamat során szerszámok mennek tönkre, csavaranyák nyalódnak el, és két munkás minden erejére szükség van, hogy az összerohadt kötéseket bontani lehessen. Ismét beigazolódik: két kéz jó, négy kéz jobb!

Van benne valami, hogy megőrizni legtöbbször nehezebb ügy, mint valami újat csinálni. Egy ideje már a szabadidőm egy részében "elé dolgozok" Pistinek. A nem egyszer nyomorúságos állapotban beeső cangák előkészítésével játszani szinte megkönnyebbülés a könyvraktári örök dara után, itt legalább időről időre elkészül valami. A szétszerelés-tisztítás közben fura mód egyfajta "szakértelem" halmozódott fel, mikor melyik anyaggal érem el leghamarabb a kívánt hatást, milyen sorrendben célszerű az alkatrészekkel játszani...

Pisti mániája, hogy ha az állapot engedi, őrizzük meg az eredeti fényezést - sőt, amennyire lehet, az eredeti technikát is, főleg ha hibátlanul működik. Van, hogy elszáll az agyunk, vannak ránézésre borzalmas gépek, amikbe beleszeretünk, és elvisszük az eredeti állapotból valami egészen másba. Olyan eset is akad, hogy az állapot nem engedi az eredeti küllem megmentését - lehet vele egészen mást játszani, fényezni, egyedíteni, egyebek. De ha az első vágyunk, a megőrzés felé megyünk, az első lépés egy alapos tisztítás.

Az első képen látható a (nagyképűen) tisztítóműhelynek titulált állás, ahova felkerült lebovdenezés, némi bontás, és minden csavar és forgóelem bőkezű csavarlazítózása után a következő áldozat. Mint látható, a hátsó kerékhez egy kissé széthajtott első villát használok (rémületes egyébként, hogy egy ilyen villa milyen könnyen hajlítgatható). A legelső művelet az összes küllőanyát is befújni csavarlazítóval, mindkét keréken.  Sajnos nem egyszer jártunk úgy, hogy a megtisztított kerékből kellett a francba kivágni az összes küllőt, mivel teljesen össze voltak gyógyulva az anyával. Ezt érdemes legelőször ellenőrizni.

Másodiknak a sort. Ha nem szorul cserére, véleményes, hogy egyszerűbb-e a keréken megtisztítani, vagy levenni, mind a két nézet mellett szólnak érvek.

Bármennyire is áll a rozsdában, ez a sor például nem szorul cserére - ha kint is állt az esőben-hóban x ideig, meg nem kopott. Jöhet hát a motortisztító-brigéciol-drótkefe-rongy négyese. Az a helyzet, meg nem mondaná senki, hogy némi brigéciolos fogkefézés után

ez a sor így fog kinézni. Azt nem állítom, hogy mint egy új, de a rozsda lemarása utáni drótkefézés eldolgozza annyira a revés felületeket, hogy csak újabb vétkes elhanyagolások által rozsdásodjon megint. Tehát a használati értéke csaknem ugyanaz.

És ez még nincs kész. Mert egy kör a brigéciollal sosem elég. Közben óhatatlanul csurog le a felnire is a tisztítóanyag, ami egyáltalán nem baj, sőt. Főleg az alufelnibe ivódott sóreve tűnik el igen nehezen - meg a rárakódott sárral elegy olaj, a rácsöppent festék, nem árt nekik az oldás. Érdekes ez, a kezelt régi acélfelnikkel sokkal kevesebb a gond, egyszerű konyhai dörzsivel újjá lehet varázsolni (viszont vigyázni kell a dörzsivételnél, mert kétfélét kapni és a durvább karcol).

Az agyak és a felni első körének tisztítóeszközei látszanak a képeken, a dzsuvás rongyhalom  a lecsöpögő cuccot fogja fel.

Mielőtt finomabb anyagokhoz nyúlnék, be célszerű illeszteni egy dörzsizést a küllőkön is, főleg ha sokat állt kinn a delikvens - a művelet fémpora a ronggyal való visszatörlés közben szintén fényez. A felnik közül a matt alufelni adja a sok munkát, a brigéciolos áttörlés után szidollal (ha rozsdásak a küllőanyák, szidollal és fogkefével) is alaposan át kell menni rajta, hogy kinézzen valahogy (és hogy frissüljön a felületi védelem). A nagyon rozsdás részek mindig kapjanak valamilyen rozsdaoldót is.

Ilyen volt...

és ilyen lett, persze nem magától. Jöhet az első kerék - csaknem ugyanezekkel a műveletekkel. Én nagyon szeretem a kerekeket csinálni, mert igen látványos javulást mutatnak némi energiaráfordítással. Más kérdés, hogy egy-egy elhagyottabb állapotú hátsó kerék akár több mint egy órán át csiszatolható, és értek már kudarcok is, mint amikor a rágyógyult sóreve kapott a teljes vegyszerpalettából hiába az egyébként jó állapotú hetes Nexus agyváltón, és lett így "majdnem makulátlan" a "gyári kinézetű" helyett, ami ennyi munka után, higgyétek el, bosszantóan nagy különbség.

Szóval kész a két kerék, jöhet a hajtás többi olaj-sárdzsuvás eleme. A hajtómű, meg a váltók, meg a lánc. Az is véleményes, hogy a láncot hogy egyszerűbb tisztítani, levéve, avagy sem. Meg persze állapotfüggő is, van, hogy a kosz alatt teljesen használható a gépen minden, tehát nem érdemes a bontással gyengíteni a láncon. Aztán van olyan is, hogy muszáj levenni:

ilyenkor ázik a lánc egy kicsit, vagy áll egy-két napot motortisztítóval befújva zacskóban - vagy ez is, az is. Ha nem nyúlt meg, ha nem kopott rommá (a régi anyagminőség, - vastagság mellett nem egy idény alatt szoktak), és visszakerülhet, akkor meghálálja a gondoskodást. Eszméletlen állapotú holmik jönnek be időnként, sokan csak kenik agyba főbe, de soha nem takarítják ezeket az elemeket, a takarítás után sokszor alig is hiszi el az ember, hogy ugyanaz az alkatrész maradt a gépen.

Persze a hajtómű esetében is - tisztítási szempontból - hálásabb az acél, mint az alu, az utóbbival sokkal többet kell szöszölni.

És a végeredmény sem olyan látványos. Persze ez csak a tisztítómunkás szemszögéből igaz megállapítás, sokan nyilván inkább választanák ezt a hajtóművet, mint egy acélt, és nemcsak azok, akik adnak az összsúlyra.

A váz meg a sárvédők maradnak a legvégére, elsősorban különböző políranyagok kerülnek elő a számukra egy alapos átmosás után. Néha a szidol is elég, ha nincs agyonkarcolva-ütve a fényezés. Meg a 3M, a matricák tisztítóvarázslója. A legtöbbet a vázzal meg a villával lehet szöszölni, a féktüskék környéke, a nehezen hozzáférhető hajlatok-illesztések többszöri áttörlés után sem biztos, hogy tiszta összképet adnak.

A végeredmény egy letisztított használt kerékpár - azért az ritka csoda, ha minden elemében "új-hatású" készítményt sikerül prezentálni, és nem is feltétlenül ez a cél. Lehet, hogy ha a költséghatékonyságot tekintem, már ezzel is túllépjük a határokat...

Ha valaki kíváncsi, további képeket is nézegethet a hobbimról.

Jó tekerést a tavaszba!

Shizoo

U.i.: És persze van este, amikor már a szétszerelésnél igen kifinomult szerszámok kerülnek elő:)

 Amikor a napokban találkoztam ezzel a cikkel/ http://bikemag.hu/tech/hazavagott-alkatreszek-foruma/ és a képpel:

,még vonakodva dőltem hátra, hogy nem eszik azért olyan forrón azt a láncszakadást, hiszen én már évek óta használok ilyen félszemes láncot/igaz, más gyártótól/, és bár üzemszerűen recseg-ropog, de azért elvan ott nekem minimális karbantartással azóta is. De ma valami megváltozott.

Hirtelen kellett kilépnem álló helyzetből, hogy a mindennapi négysávoson keresztben át tudjak haladni, épp csak beletekertem másfél kört, mert az úgy pont elég a két oldalról érkező kocsisorok között, amikor leesett a láncom. Lökdöstem vissza a helyéra az Abus Bordo egyik végével, mert módfelett dzsuvás volt, de a szerelést, és az utóbbi idők legkedvesebb 70 feletti járókelőjével folytatott beszélgetést követően megakadt a pillantásom egy szétszakadt oldallapon a csilli-villi „Jiban” láncomban, ami azért nem a legolcsóbb volt, és még a doboza is haj de cipőkrémes: 

Amikor a láncot leszedtem, extrém kopás mutatkozott főleg az első/acél!/ BMX lánckerék fogain, de a hátsó lánckerék fogain is. 1/2 x 1/8-os rendszerhez képest ez siralmas. De ami igazán az:

Valaki egyszer azt mondta, hogy nem így kell feltenni ezt a láncot, hanem fordítva, de nem szedtem le, mert ez sem biztos. A lényeg, hogy szétment, és fordítva is szétment volna. Nem ám a csapnál, ahogy szokott egy tisztességes lánc, hanem az oldallap anyagában szétszakadt. Gyanús, hogy a kovácsolási vonalnál indul ki a törés. A cikkben említett KMC-nél pedig egy az egyben az a törésvonal. 

 Van valakinek hasonló tapasztalata?

A mai nappal ismét előkerült a doboz mélyéről egy KMC K 710.  Lehet, hogy ezt is fordítva tettem fel? A lánckerekek viszont bizonyosan meg lettek fordítva, mert az eredeti oldallal már ugrott az új lánc. Reméljük, megy bele pár ezer kilcsi, vagy ez is egy ipari hulladék, mint a félláncszemes láncok, a fentiekre alapozva úgy általában?

 Fogat mosunk szépen Hanseline csapágyzsírral, hátha úgy jobban esik neki a tél : )

Hát elkészült! Valójában mintegy három hete már... Eddig teszteltem (mondhatnám nagyképűen), a valóságban egyszerűen nem volt időm a karácsonyi vásár utórezgései és a leltár mellett hosszabban lelkendezni, mint amennyire a saját cangablogomon megtettem.

Szerintem gyönyörű lett, és ehhez azt sem kell figyelembe venni, hogy ez az első munkánk. Kétségtelen, hogy nem a mai trend mentén készült, sem a terv, sem a kerékpár - a megrendelő (ez esetben én) igényeinek felel meg. Én hosszú évekig campingen nyomtam itt, a városban, olykor máshol is, például a Balaton mellett, az ottani dolgos nyarakon. Valahol a monti a számomra elfogadható legmagasabb építésű kerékpár, szeretem az alacsony vázakat, egy huszonhétfelesen egyszerűen bizonytalanul "vagyok". Ha ránéztek erre a gépre,

a huszonhatos, védett láncvonalú téli kerékpár koncepciójának megvalosulását lássátok benne - ha másvalaki másról álmodik, ugyanígy megvalósítható:) A téli koncepció része a doboz is: kicsit elegem volt már a hátizsákból télen - még egy verejtékesítő körülmény a hátamon -, az oldaltáskám állandó javítgatásra szorult, kíváncsi leszek, a doboz beváltja-e a hozzáfűzött reményeket.

Az alkatrészek esetében amennyire lehetett, próbáltunk költséghatékonyan eljárni - ami konkrétan számos kompromisszumot jelent. Például szívesen vittem volna el tárcsafékes-görgős fékes irányba ezt a gépet, a "téli tank" koncepciónak is jobban megfelelt volna úgy, de pénz beszél; tehát maradt a v-fék - s még sorolhatnám, hány helyen választottuk a "még vállalható, de olcsó"-t a "vágyaink tárgyai" helyett erre a gépre.

A költséghatékonyság két helyen azért visszaütött, a hajtás három nap alatt kotyogott ki annyira, hogy be is rágódjon. A másik sokkal bosszantóbb: a gyári fűzött első kerék szinte minden küllője két hét után konkrétan kézzel mozgathatóra lazult vissza - először csak az tűnt fel, hogy oldalog kicsit a gép, aztán már zörgött is, de basszus, a fene se gondolta, hogy egy vadiúj, csutkára feszített kerék - nem is a leggagyibb - így adja meg magát!

Három hét után azért jobbára az elégedettség vigyorával az arcomon tekerek - szokom az áttételt - nagyon boldogan. Remélem, sokaknak szerez még örömet Pisti hasonló egyedi darabokkal!

Kobiról további képek tekinthetők meg a fotótárban!

Jó Tekerést!

Shizoo

Eljött a nap, mikor a Kobold-hadművelet végső fázisához érkeztünk! Sok szót most nem vesztegethetek rá, mivel eléggé szétpörget a kereskedelmi karácsony-elrablás, de íme, itt a váz, egyedire fújva. Minden esetlegessége ellenére kurva büszkék vagyunk rá, mert nem látszik rajta, mennyire kapkodva, házilagos körülmények közt pattant ilyenre össze:)

 Pisti körbefotózta a kész vázat, de végiglőtte a fújkálás fázisait is, érdemes rápillantani a képekre.

A Kobold a tervek szerint ( a vázon és a villán, és a láncvédőn kívül) teljesen fekete lesz, az alkatrészek java már "összegyűlt", Minden esély megvan rá, hogy még az idén elkészül az úgynevezett "szolgálati kerékpárom...

Shizoo

Előszó

Biciklit felújítani jó dolog, még akkor is, ha olykor a keserve több, nem az öröme az embernek. Biciklit felújítani jó dolog, akkor is, ha észnél kell lenni a megmentendő és kidobandó arányainak felmérésekor. Felújítani jó dolog - nem nevezném restaurálásnak, amit csinálunk; az egy másik, vágyaink tárgyát képező műfaj: annak szenvedélyből érdemes csak nekifogni, mert egyébként nem éri meg. Felújítani jó - különösen annak, aki húsz éve a nyálát csorgatta azokért a csodákért, a kor színvonalának csúcsaiért, amit most elérhető áron megszerezhet és babrálhat vele. Nézzétek meg it, az oldalsávban a retrobringa.hu-t, látható a babra-munka számos eredménye - kerékpárt felújítani jó dolog. Még ha néha el is mereng az ember egy-egy mai csúcsmodell láttán, a használhatóság tekintetében ezek a 15-25 éves cangák vígan állják az összehasonlítást. Van stílusuk, kisebb-nagyobb kopásaik, ütődéseik ellenére is nagyon szépek tudnak lenni, és van élettartamuk - azért jóval tovább tart egy klasszikus méretezésű hajtás, mint egy ultrakönnyített-vékonyított egy-szezonra-kitalált mai. Persze ezzel jár, hogy van súlyuk is például.

Teljesen más tészta viszont az egyedi kerékpár. Öszehasonlíthatatlanul több munka van vele,komoly szakértelmi többletet feltételez és/vagy vastagabb pénztárcát. Avagy essünk neki, aztán nézzük, mire megyünk?

A kapóra jött kényszer esete

Itt látható eza remek bicaj, bcsületes nevén a Taifun Spider "for cool guys".  Körülbelül 1997-1998 táján gyárthatták, Altus szett volt rajta (Sheldon szerint a sokat szolgált 200 GS szettet váltotta a hierarchiában). Eredetileg kezdeni akartunk volna vele valamit - mondjuk a szokásosat: kis hibáival együtt mentsük meg-javítsuk fel az eredeti fényezést, cseréljük, ami cserére érett, maradjon, ami arra érdemes...

Viszont a gépezet kint rohadt úgy minimum egy évtizedet egy lomisnál, minek által az üléscső simán kinevette a  nagysatu-csőfogó-csavarlazító triót, a monoblokk  úgy belerohadt, hogy amikor Pisti megpróbálta kivenni (párhuzamszorítóval fixált monoblokk szerszámmal és  egy méteres erőkarral), a szerszámot nyalta el, így a monoblokk is csatlakozott a "kárörvendő alkatrészek" sorához.

Sok választás nem maradt, a szerkezet kiutazott Madár műhelyébe, ahol a lánghegesztő és satu - áldott hőtágulás - no meg a négy erős kéz csak kibűvölte-barmolta a monoblokkot, meg az üléscsövet, azért ez nagyon kemény menet volt így is, a jobb oldali monoblokk-menet harmadáig össze volt rohadva az aluval, nem sok maradt ott a menetből.

Nos, amint a képen is remekül látható, ezek után fel sem merült, hogy eredeti állapotába állítsuk vissza.

Tervezgetés, álmodozás, aztán bele a közepébe

Jó ideje gondolkozom egy "téli kerékpár" beszerzésén, amihez aztán komoly lökést adott a múlt tél. A saját nap-mint-napi gépem hajtását minden alkalommal felzabálta eddig is a latyak-só-kenőanyag kombináció, minden tisztogatás ellenére. De most először kicsit keményebben megnyúzta a gépet a téli körülöttes: jégborda hajlította törte a váltót, kipottyant az alsó láncvezetőkerék belőle, stb. Úgyhogy azzal álltam Pistinek, mi lenne, ha építenénk egy nem túl erőszakos áttételű, burkolt láncú, ócsó gépet télire.

Közben ő is álmodozott erről-arról, más vonalon: fényezéseket tervezett, vázfestők munkáit nézegette, és a fejébe vette, hogy újra előveszi a rég felhagyott, több, mint húsz éves "fújkálós" hobbiját, a saját - és remélhetőleg mások - örömére. A két dolog között azért nincs teljes átfedés: az én "téli tank" elképzelésem, és egy gép, amit akármennyire is költséghatékonyan rakunk össze, csak a szívügyünk, hiszen rólunk állít ki bizonyítványt.

Nem kevés estén keresztül agyaltunk ezen, míg aztán barátom úgy döntött, legyen a kísérlet alanya a Taifun. Az egysebihez felesleges váltó-bovden vezetőket kézi fűrésszel és reszelővel magunk távolítottuk el, aztán a letisztultság egy magasabb foka kedvéért már Pajti bácsi forrasztotta át a fékbovden-szemeket hármasról szimplára és ő vágta újra a jobb oldali középcsapágy behalt menetét. Ezen kívül már csak a festékeltávolítást végezték bérmunkában (szemcseszórás fémszemcsével), a szemcsék kiimádkozása a váz kis lyukain át, a zsírtalanítás már ismét Pisti melója volt, és ő szórta meg a vázat a 2 komponensű szórógittel is.

Ezután le lett fújva kétkomponensű, alumínium pigmenttel kevert autolakkal,  és kiválasztottunk egy szerintem megfelelőképp hideg metálkéket. Elmerengtünk a kézi festésen, alkottunk is vicceset egy villán, de mivel nekem csak egy szemem van, nem megy a fókuszálás - akkor se mondok le róla, növesztek egy szemet, vagy megnyitom a harmadikat, de előbb vagy utóbb vázat fogok pacsmagolni,

mindenesetre ez még nem az a minőség, amivel érdemes lenne játszani - főleg nem az előzetes elképzelések fényében :), marad tehát a maszkolás, fújás. Rajzolgattam ezt-azt papíron, nézegettük a klasszikus, festett vázakat - Pistinek van egy Skolnyikja, a két színnel festett, klasszikus mintával -, gondolkodunk matricán, esetleg matricán lakk alá - pokolira kíváncsi leszek, mi valósul meg belőle.

Ilyesmi kerülne pl. a homlokcsőre, vázra, ilyesmi lenne a logó... azaz a vázlatokból kiformált pontosabb rajzi verzió, ami már alkalmas arra, hogy maszkolófóliából kivágjuk:

további képek nézhetők meg itt.

Jó tekerést!

Shizoo